Üdvözöljük a Magne-Chem Kft. honlapján!

A Magne-Chem Kft. (előző nevén Pro-var Kft.) 1990-ben alakult, azóta analitikai műszerek és segédanyagok kereskedelmével, a műszerek garanciális és garanciaidőn túli javításával foglalkozik. Az amerikai CEM Corporation magyarországi képviseletét 1994 óta látja el.

A CEM-et 1975-ben alapította három „úttörő” mérnök. Ők készítették el az első laboratóriumi mikrohullámú nedvességtartalom- meghatározót. 1985-ben már az első zárt terű feltáró készüléket vezethették be a piacon újdonságként. 1988-ban mutatták be a hamvasztó készüléket, 1996-ban pedig az első nyitott feltárót (Star System).

A folyamatos fejlődésnek köszönhetően 1998-ban az USA-ban az ötödik generációs zárt roncsoló készüléket (MARS5) az év 100 legjobb technológiai fejlesztései közé választották (R&D Magazin).

A CEM-termékek kizárólagos hazai forgalmazójaként örömmel jelentjük be, hogy már Magyarországon is elérhető a professzionális, mikrohullámú eljárásokkal támogatott laboranalitika mestere, a MARS6. A megújult készülék figyelmreméltóan intelligens vezérlésével, modern funkcióival teszi könnyebbé és hatékonyabbá mintaelőkészítés folyamatát.

Napjainkban világszerte több, mint 35 ezer darab készülék segíti az analitikusok munkáját, Magyarországon ebből közel 200 darab. A CEM nevével fémjelezve eddig 300 szabadalom látott napvilágot, ami a 29 millió dolláros fejlesztésekre, újításokra fordított beruházásnak és a magasan képzett szakembereknek köszönhető.

A CEM Corporation, mint mikrohullámú berendezések gyártója rendelkezik az ISO 9001-es szabvány szerinti tanúsítással.

A Magne-Chem Kft. mind a kereskedelem, mind a hozzá kapcsolódó szervizmunka során igyekszik ügyfeleinek a lehető legtöbb információt és segítséget megadni a készülékkel és a velük való munkavégzéssel kapcsolatban. Ennek érdekében vezette be és tanúsíttatta 2003 decemberében az ISO 9001 szabvány szerinti minőség-irányítási rendszerét.

A mintaelőkészítés során felmerülő problémák sem okozhatnak gondot, magasan képzett és nagy gyakorlattal rendelkező vegyészek segítenek megtalálni a megoldást, végső esetben pedig a CEM gyári vizsgáló laboratóriuma adja meg a választ a kérdésre.

Magyarországon jelenleg a következő készülékekkel képviselteti magát a CEM:

Mars 6 iWave - zárt rendszerű feltáró/extraktor készülék
Mars 6 - zárt rendszerű feltáró/extraktor készülék
Star System - "nyitott" feltáró készülék
Smart 6 System - nedvességtartalom meghatározó
Oracle - zsírtartalom meghatározó
Phoenix - hamvasztó és szulfáthamvasztó készülék
Discover/Discover SP - szerves vegyület szintetizáló készülék
Liberty Blue - peptid szintetizáló készülék
Sprint - protein meghatározó készülék